Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

Új gazdasági ügyvezető igazgató a hatvani Bosch gyárban - Júniustól Michael Neumann váltja dr. Arne Ziegenbeint

2024.06.11

Forrás: Bosch, Sajtóközlemény
• Michael Neumann kínai kiküldetését követően visszatért Hatvanba
• A hatvani Bosch gyár egyre meghatározóbb szerepet tölt be az elektromobilitáshoz köthető alkatrészek gyártásában


2024 júniusától Michael Neumann a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. új gazdasági ügyvezető igazgatója. A gazdasági szakember dr. Arne Ziegenbeint követi ebben a pozícióban, aki a cégcsoporton belül, Németországban folytatja karrierjét. Az új vezető több mint tizenhét éve dolgozik a Boschnál, és ismerősként tér vissza a hatvani Bosch gyárba, ahol 2016 és 2021 között már több területen is dolgozott. A hatvani gyár műszaki irányítását továbbra is Horváth Attila műszaki ügyvezető igazgató látja el.

Michael Neumann 1984-ben született Berlinben, gazdálkodás és menedzsment szakon közgazdász alapdiplomát, majd MBA-fokozatot szerzett. Szakmai pályafutását a Boschnál gépjárműipari területen kezdte 2007-ben, a németországi Reutlingenben. 2012-től a romániai Kolozsváron új gyárat létesítő zöldmezős projekt kezdőcsapatának tagja volt. A hatvani gyárhoz 2016-ban érkezett, ahol közel öt éven keresztül dolgozott, előbb a kontrolling osztályt vezette, majd a gyár logisztikai részlegét. Az elmúlt három évben a Bosch elektromos meghajtások üzletág gazdasági részlegének alelnöke volt az ázsiai-csendes-óceáni régióban, a kínai Sanghajban.

„Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy mostantól a Bosch legnagyobb autóipari elektronikai gyárának gazdasági vezetőjeként dolgozhatok itt, Hatvanban” – hangsúlyozta Michael Neumann. „Az a célom, hogy biztosítsam a termékportfólió zökkenőmentes átállását a kormányzáshoz, a vezetéstámogató rendszerekhez és a belső égésű motorokhoz kapcsolódó elektronikus vezérlőegységek technológiájáról a jövőorientált, csúcstechnológiát jelentő elektromos hajtásláncok felé. Számos kihívás előtt állunk, de pozitívan tekintek a jövőbe.” – tette hozzá.

A Robert Bosch Elektronika Kft.-ről
A Bosch csoport legnagyobb gépjárműelektronika gyára a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft., ahol csaknem 4.900 munkavállaló vesz részt a jövő autózásának alakításában. A vállalat fő profilja a cégcsoport mobilitás üzleti szektorának termékei közül a vezérlő elektronikák, szenzorok, radarok és kamerarendszerek sorozatgyártása, emellett a telephely egyre meghatározóbb szerepet tölt be az elektromobilitáshoz köthető alkatrészek gyártásában. A Hatvanban készült elektronikai berendezések jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a vezetés biztonságos, energiahatékony és hálózatba kapcsolt legyen. Munkavállalói szakértelmének, valamint csúcstechnológiát képviselő gyártási megoldásainak folyamatos fejlesztésével a hatvani telephely aktív szerepet játszik a Bosch kibocsátás-, baleset- és stresszmentes mobilitással kapcsolatos jövőképének megvalósításában.

Címkék: Bosch, Hatvan, ügyvezető igazgató 

Háttér információ 

A Bosch termékeivel 1898 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős cégcsoport lett. Hazánkban a Bosch csoport nyolc önálló vállalat szoros stratégiai együttműködéseként Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója. A 2023-as pénzügyi évben 2207 milliárd forint teljes nettó árbevételt ért el, ebből a magyar piacra való csoporton kívüli értékesítésből származó árbevétele 343 milliárd forint volt. A magyarországi Bosch csoport több mint 18.300 munkatársat foglalkoztat (2023. december 31-én). Az egyes gyártó, kereskedelmi és fejlesztési egységekhez tartozó kereskedői és szervizhálózat a teljes országot lefedi.

A Bosch csoport különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. Világszerte mintegy 429.000 munkatársat foglalkoztat (2023. december 31-én) és 2023-ban 91,6 milliárd euró árbevételt ért el. A cégcsoport négy üzleti területen végez tevékenységet, ezek a mobilitás, az ipari technika, a fogyasztási cikkek, valamint az energia- és épülettechnika. A vállalat célja, hogy üzleti tevékenysége során technológiáin keresztül olyan trendeket határozzon meg, mint az automatizálás, az elektromosítás, a digitalizáció, a hálózatba kapcsolás és a fenntarthatóságra való összpontosítás. A Bosch régiókon és iparágakon átívelő, széles körű jelenléte tovább erősíti innovációs erejét és stabilitását. A szenzortechnológia, a szoftverek és a szolgáltatások terén szerzett, bizonyított szakértelmének köszönhetően a Bosch komplex megoldásokat kínál ügyfelei számára. Emellett a vállalatcsoport a hálózatba kapcsolás és a mesterséges intelligencia területén szerzett tudását felhasználóbarát, fenntartható termékek fejlesztésére és gyártására is alkalmazza. A Bosch célja, hogy „Életre tervezve” technológiájával hozzájáruljon az emberek életminőségének javításához és a természeti erőforrások megőrzéséhez. A Bosch csoport magában foglalja a Robert Bosch GmbH-t, annak több mint 60 országban működő csaknem 470 leányvállalatával és regionális vállalataival együtt. Értékesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítva a Bosch globális gyártási és értékesítési hálózata a világ szinte minden országát lefedi. A jövőbeli növekedés alapja a vállalat innovatív ereje. A Bosch világszerte 136 telephelyen mintegy 90.000 munkatársat foglalkoztat a kutatás és fejlesztés területén, többek között 48.000 szoftvermérnököt.

További információért látogasson el honlapunkra: 
www.bosch.hu, iot.boschblog.hu, www.bosch.com, www.iot.bosch.com, www.bosch-press.com, www.twitter.com/BoschPresse  


NEWS ; Ipari cégek ; Ipari hírek ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; Robot, automatika, automata ; AI, MI, Mesterséges intelligencia ; Radar, szenzor, ultrahang, érzékelő ; IT, informatika, digitális, elektronikus ; Internet, IoT, felhő ; Fém, gépipar ; Logisztika, szállítmányozás, beszállítás ; Energia, közmű, akkumulátor, motor, meghajtás, környezetvédelem ; - Bosch

Eladó ipari cégek ajánlatainkból:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből:

Legújabb Cégfelvásárlás hírek: